Üdv a fedélzeten, kedves Olvasó!
Mától - olvasók által javasolt kényelmi okokból - megváltoztattam az oldal struktúráját: mindig a legfrissebb bejegyzés lesz legfelül, így nem kell mindig az aljára görgetni...
Ez a 2020-as vízitúraév második része. Az első részt itt tudod olvasni: első rész (2020. január 6-tól 2020.június 6-ig), a harmadik részt pedig itt: harmadik rész (2020. augusztus 23-től)
Vorderer Gosausee - 2020.08.21
– avagy hova menjünk az utolsó Salzburg tartományban töltött napon? Vagy az már Felső-Ausztria? Igen, az!
Két alternatíva között hezitáltam a mai nap kapcsán: leevezni a Traun folyón a Traunfalltól Wels-ig (az ismert “Steve” útvonalon), ami oda-vissza plusz három óra autózást jelent avagy a közeli Vorderer Gosausee-t kellene picit szemügyre venni?
Az utóbbi mellett tettem le végül a garast, nem utolsó sorban a kevesebb autóban és több vízen töltött idő miatt, másrészt sok szépet olvastam már erről a tóról, harmadrészt így megint együtt volt a család, egy újabb közös programon.
Reggeli pára kölcsönöz különleges hangulatot a Gosaub-tónak
Extra adag motivációt jelentett a helyi klettersteigek (via ferráták) megléte. Nagyon kedvet kaptam egy kis mászáshoz és természetesen nálam volt a klettersteig-szett most is, már nem követem el azt a hibát, hogy otthon marad az a kis csomag 😊
Egy kis kötél híd is van a Laserer klettersteigon...
Aránylag korán érkeztünk a helyszínre, de látszott, hogy népszerű a hely, jöttek a népek túrázni, strandolni és szerencsére jó részük felvonózni. Először a Laserer klettersteignek estem neki, mert az ilyesmit jobb a hőség előtt végigjárni. Így is izzadtam, mint egy ló. A B/C nehézségű via ferráta technikailag nem okozott nehézséget, de ettől függetlenül nagyon szép útvonalon visz.
Csipkék...
Először közvetlenül a tó felett oldalazik a sziklafalon, majd egy létrán az gyalogút felé kerül és a sziklafalon vezet felfelé egy kilátópontig. Végig csodás a rálátás a Gosausee-ra és a környező hegyekre. A kiszállópont szinte a beszállópont felett van, így egy remek kis kör az egész. Kellemesen elfáradtam… Levezetésképpen körbesétáltam a tavat, majd találkoztam Lilluékkal a strandon és elmentünk a hajóért.
A via ferrata első szakasza a tó felett oldalazik...
A tavon ekkor már megjelent pár csónak és SUP deszka, de ilyen jellegű felfújható “léghajó” csak a mi Thayank volt. Gyönyörű és különleges élmény egy ilyen kristálytiszta tavon evezgetni és nézni a Dachstein gleccserét meg a környező kétezres csúcsokat. A tó hátsó részén sekélyebb a víz és sziklák sorakoznak, nagyon szép, megéri oda átevezni. Gyalog nehezebben közelíthető meg, de nem lehetetlen az sem.
A tó hátsó része nagyon hangulatos és itt kevesen vannak...
Kerestünk egy árnyékos partszakaszt és ott szépen letáboroztunk: megebédeltünk és egy kis strandolás is belefért. Meglepően kellemes volt a tó hőmérséklete. Olyan 22 fokosra becsültem, ami sportos, de semmiképp nem hideg.
A kis "táborunk"
Mit rejt a tó?
Valahogy elszalad ez a nap a tó környékén és csak azt vettem észre, hogy a másik tó melletti via ferrátákra már nem is lesz idő, ha emberi időben szeretnénk átérni a karintiai szállásunkra…
Nem bántuk meg, hogy nem tervezett programként mára a Vorderer Gosausee-t választottuk. Remek kikapcsolódást kínál a család minden tagjának. Csak ajánlani tudom! Ennél szebb tavat ritkán lát az ember!
Egy kristálytiszta tóban fürödni, miközben nézed a gleccsert? Itt ez is lehetséges!
Die Traun ist ein Traum: Lauffentől Ebensee-ig - 2020.08.20
– gyenge (német) szójáték, de tényleg álomszép ez a folyó. Első látásra szerelem!
Bár tegnap többször és több helyen is láttuk a Traunt, más az, amikor az ember vízre is száll, mert olyankor "együtt vagy", együtt mozogsz, létezel a folyóval...
Reggel 10 óra magaságában parkoltunk le a vasúti megállóval szemben Lauffenben. Első ránézésre is tipikus takaros kis osztrák falucska.
Lauffen takaros kis falucska és itt van ez a WW4-es kis zúgó is (alatta szálltunk vízre)
Kiszállva megborzongtunk: bizony hűvös volt és egy kellemetlen szél is fújt, a folyó pedig brutális tempóban hömpölyögött… Zsuzsi kicsit elbizonytalanodott, hogy ez jó lesz-e, de megnyugtattam, hogy bizony nagyon klassz lesz és javasoltam, hogy a szokásosnál picit ráérősebben pakolgassunk, hogy melegedjen egy kicsit az idő. El is sétáltam a kb. 150 méterrel feljebb lévő vízkereszteződéshez, ahol egy WW4-es kis letörés is található. A hídról megszemlélve és elemezve nem tartottam lehetetlennek, hogy a Safarival ott le lehet jönni, de kipróbálni most egy pocikám sem kívánta és nem is tartottam okosnak a vízitúra előtt ilyen “okosságokkal” kísérletezni.
Nagy nyugalomban felfújtuk a két hajót (Thaya és Safari) és akkurátusan elhelyzetünk minden szükséges dolgot. A szél picit talán alábbhagyott és mintha nem is lenne már olyan hűvös (valószínűleg csak megszoktuk és a rövid neoprén ruhák is sokat segítettek a hőérzet rendbetételében).
Elindult a Baraka a német párossal... olyan tempóban vitte az ár őket, hogy csak pillogtunk...
Előttünk egy német páros tette vízre a Gumotex Barakát – jó nagy stabil kenu! Segítettem nekik a vízre ereszteni, majd elbúcsúztunk. Kicsit később mi is elindultunk. Tényleg iszonyatosan ment a folyó, gyorsabb volt a Salzánál. Tudtuk, hogy ez a Traun vadvízi szakasza, ergo azt kaptuk, amit vártunk. Jöttek szépen a kisebb-nagyobb rapidok, fenékgátak.
Nagyjából mindig tudtam, mire kell figyelni, mert elolvastam Steve (Flusswanderer) remek folyóleírását. Nekünk azért némileg magasabb vízállásunk volt, amit meg is éreztünk, de minden akadályt szépen vett a kis csapat. A Thayat néha üríteni kellett, de amúgy is jól esett az a pár kis kikötés, pihenés és pihegés. Nagyon szép helyeket találtunk! Csodaszép a folyó színe. A második megállásunk Bad Isch-ben volt. Csodálatos az a város és vízről még sosem láttuk korábban. Hatalmas élmény volt!
A Traun Bad Ischl-nél...
Nem csodálom, hogy Ferenc Jóskáék is szerettek ide járni. Az Ischl-Traun összefolyás kifejezetten látványos, nem mindennapi ahogy a két más-más színű folyó egyesül. Az átlátszó, ragyogóan tiszta Ischl belefolyik a smaragdzöldes színű Traunba.
A "Keresztkő" (Kreuzstein), Bad Ischlt elhagyva
Úgy peregtek a kilométerek, hogy követni sem tudtam, néha ránéztem az órámra és csak annyit láttam, hogy 4:10 perc/km a pillanatnyi sebesség. Hát ennyivel még futni sem tudok 😊
Nem kezdőknek való pálya, de kis tapasztalattal bevállalható és garantáltan izgalmas perceket kínál... 😊
Hamar megszoktuk a sebességet, elillant a lányokból is a kezdeti félsz és élveztük a kirándulást. Itt-ott (nem sok helyen lehet) megálltunk és ettünk-ittunk valamit, mert menet közben ez nem igazán sikerült.
A "Honigtopf I" - a könnyebbik zúgó a kettőből... nem okozott gondot senkinek
Tudtam, hogy az utolsó 6 kilométeren lesz két komolyabb fenékgát: a Honigtopf I. és a II. Megálltunk előttük és terepszemlét tartottunk Zsuval. Megfigyeltük és megbeszéltük, hogy pontosan milyen vonalon célszerű lemenni rajta. Előre mentem és lentről mutattam neki az irányt. Gond nélkül jöttek le Lilluval.
A Honigtopf II.-nél azonban nem volt kedve kockázatni, amit azonnal elfogadtam, itt mindkét hajót én hoztam le (még élveztem is a duplázást 😊)
A "Honigtopf II" a félelmetesebb (vízről is!) - mindkét hajóval simán lejöttem
Direkt összehasonlításban a Thaya baromi stabil, ezt meg kell jegyeznem, a Safari is rendben van, de azért az sokkal ingatagabb jószág. Mindig megerősít, hogy jó hajót vettünk a lányoknak...
A “mézesbödönök” után már nem volt több WW2-es hely a folyón, de azért a sebessége a torkolatig megvolt (amin meglepődtem, mert azt hittem, hogy a Traunsee előtti 1-2 kilométeren jelentősen lelassul majd). Óriási élmény volt kiérni a torkolaton az óriási, sötétkék színű tóra. Csodálatos kulisszák fogadtak!
Nem lassult a folyó a torkolat előtt sem... (Ebensee)
Csak ámultam, de közben tudtam, hogy balra, balra, balra és kikötés, mert jó lenne elcsípni a vonatot.
Traunsee (Ebensee-nél) - csodálatos háttér
22 percünk volt kikötéstől a vonat indulásig. Gyors csapatmunka és elértük! Nagyjából 1 percet vártunk rá és robogtunk vissza Lauffen-ig. Remek, hogy minkét helyen kb. 50-100 métert kellett csak vinni a motyónkat. Persze az Eckla Beach Rolly most is remekelt. Imádom a kiskocsit!
Öröm volt az osztrák vonatokon utazni...
Élményekkel gazdagon értünk vissza, fantasztikus ez a folyó! Ide is jönni kell még…
Egy kellemes kis bad ischl-i sétával és egy finom vacsorával tettük teljessé ezt a napot! Ahogy mondani szoktam: “sose rosszabbat”!
"Die Traun ist ein Traum...", egy megvalósult álom! (a boldog "legénység")
Egy kis “lötyögés” a Hallstatti-tavon (a fárasztó mászás után…) - 2020.08.19
Ma délelőtt a Krippenstein volt a program. Ki-ki saját erőnléte és kedve szerint jutott fel és le: jómagam ragaszkodtam a gyalogos felmászáshoz (1500 méter szintemelkedés), Lillu felvonózni szeretett volna, így lányok a kényelmes “utat” válaszották. A felvonó alsó állomásától indultam el felfelé a sípálya nyomvonalán.
Felfelé úton...már majdnem fent... a Dachstein északi oldala a gleccserrel...
Kegyetlenül meredek volt és az az idegesítő "kőgörgetegben" nehéz a haladás, mert folyamatos koncentrációt igényel, hogy ne csúszzon ki a lábad, de ennek ellenére gyorsan gyűltek a szintek.
Az obertrauni strand... (és vízreszálló hely)
A csajok addig elmentek az obertrauni strandra pihenni, falat mászni. Két órával később indultak utánam, így nem kellett sokat várniuk rám, mert 2:45 alatt fent is voltam a felső állomásnál a Krippenstein-on. Legurítottam egy nagy “apfelschorlét” és együtt indultunk a közeli 5-Fingers kilátóhoz, ami a Dachstein egyik legszebb kilátója szerintem.
Az "öt újj" kilátó
Onnan az egész Hallstatti-tó látható több mint 2000 méteres magasságból. Nem mindennapi élmény. Örültem, hogy önerőből jutottam fel oda, de el is fáradtam. Zsuzsinak viszont lett volna mozgásigénye, így azt találtuk ki, hogy cserélünk: én megyek le Lilluval a felvonóval, ő pedig lesétál a sípályán. Remekül működött mindenki megelégedettségére 😊.
Lábad előtt az egész Hallstatti-tó
Lent a tónál aztán vízre tettük a Thayat és egy jó kis rekreációs evezgetés lett a dologból. Olyan “városnézés vízről” jeligére.
Hallstatt a víz felől...
Csodálatos volt a tó a hegyekkel! Jártunk már itt korábban, de vízről még szebb! Most ahhoz nem lett volna kedven, hogy készeresen végigevezzem a tavat. Talán majd egyszer… bár akkor már inkább a Traunon folytatnám a tó alatt…
"Szerény hajlék" Hallstattal szemben (Grub kastély)
A nagybetűs SALZA – egy igazi élményevezés Stájerországban: Gußwerktől Wildalpenig - 2020.08.16-17
A Salza nagyon előkelő helyen szerepelt a bakancslistámon, noha anno Lazy barátommal 2011-ben voltunk már túrázni, via ferrátázni a környéken és beneveztünk egy raftos, szervezett túrára a Salza alsó szakaszára. Ezzel két apró “gond" van: az egyik, hogy rég’ volt, a másik pedig az, hogy nem a saját hajómmal voltam, hanem "vittek"...
Ezt a “tarthatatlan helyzetet” orvoslandó a nyári, két hetes alpesi nyaralásunk első három napját Wildalpen környékén szerettük volna tölteni. Ez lehetőséget adott volna, hogy a Salzát Gußwerktől gyakorlatilag az Enns torkolatig végigjárjam. Sajnos azonban Lillu lányom belázasodott, így egy nappal később indultunk a tervezettnél és az itt töltött napok száma is csökkent eggyel. Sebaj, elkezdtem a Salza bejárást: vasárnap délután érkezés után a lányok kitettek Gußwerk alatt. Egy közúti híd alatt találtam remek beszállót.
rohan a folyó...
Első benyomások: rohan a folyó, nagyon szép, de sok víz van benne (nem csoda, voltak esők a napokban). Most is úgy voltam vele, hogy a technikailag könnyebb szakasz remek ráhangolódást kínál a folyóra. Nagyon szépen haladtam és élveztem a tájat, a folyó változatosságát. A Salza egy darabig párhuzamosan fut a 24-es úttal, majd Greith után szépen eltávolodik és “áttör” a Klausgraben nevű szurdokon. Igazi vad természet: gyors sodrású folyó, hatalmas sziklatömbök, kellemes erdei hűvös és illatok! Aki szereti a magányt és a háborítatlan vadont, annak ez a szakasz nagyon fog tetszeni. Teljesen egyedül voltam a folyón.
A Klausgraben-ben
Meg-megálltam, kiszálltam, nézelődtam és mélyen magamba szippantottam az itteni “nehéz” levegőt! Steve (Flusswanderer) Salza videóját biztos megnéztem fél tucatszor és emlékeztem erre a részre, de ma nekem nem olyan volt. Sokkal magasabb volt a vízállás és technikailag is nehezebb, mint a videon. Ennek ellenére most sem lépte át a WW II+-os nehézséget sehol, de azért elég heves rapidok sorakoztak egymás után, nem volt lazsálás tehát 😊.
meg-megálltam, kicsit "jelen lenni"
A lányok addig kicsit körülnéztek Wildalpenben, meggusztálták a kempinget is, felderítették az éttermeket és megcsodálták a Presceny-zárást. Végül Weichselbodennél vártak rám a híd mellett.
Ez első híd Weichelbodennél - csodaszép ki-/beszállóhely
Weichelbodennél két híd van, én az elsőnél kiszálltam a kis kápolnánál. Nagyon idilli kis hely, igazán szemet gyönyörködtető, ráadásul a kulisszák sem hagynak semmi kívánni valót! 😊
Végül egy gyors telefonos egyeztetés után rájöttem, hogy a másik hídhoz kell mennem, ahol a Radmerbach beletorkollik a Salzába. Remek kiszálló volt ott is, de úgy döntöttem, hogy lecsorgok még a Prescenyklauséig, mert nagyon kiváncsi voltam a duzzasztóra és a zárásra és mivel a kis Safarival voltam, az átemeléstől sem riadtam vissza különösebben.
Ez remek döntésnek bizonyult, mivel a felduzzasztott Salza, mögötte a hegyvonulattal és a Presceny-zárás gyönyörű fa épületeivel pazar látványt nyújtott. Igyekeztem jól megnézni, “vésődjön csak bele a retinámba” ez a kép 😊
Ezt sokáig el tudnám nézni...
A Prescenyklause
Átemelés után, az alagúton áthaladva van egy jó parkoló, ott vártak végül rám a lányok. Jó kis Salza bemutatkozás volt ez a kb. 22 kilométer. A folyó felső szakaszát ezzel leeveztem, jóval gyorsabban, mint gondoltam volna. Izgatottam vártam a másnapi folytatást…
A mai program végül a wildalpeni Grabner étterem teraszán folytatódott, remek helyi ételek elfogyasztásával, majd felvertük a sátrunkat a kempingben, ami szerencsére kb. 30%-os kihasználtság mellett működött ma vasárnap este lévén. A korábbi félelmeim a részeg cseh kajokosok hangoskodása miatt teljesen alaptalannak bizonyultak, végtelenül nyugodt éjjelünk volt, egyedül a Salza egyik legnagyobb zúgójának csobogása hallatszott (“Campingwalze”, melytől sátrunk kb. 20-30 méterre állt.
A "Campingwalze"
Másnap reggel korán keltem. Megnéztem a hajnali, ködpárás folyót és hamar visszatért belém az élet! Vizslattam a Campingwalzét valamint az afölötti 100 métert és megterveztem a helyes nyomvonalat, noha tudtam, hogy erre csak dél körül lesz majd szükségem, mivel a mai etapot ott kezdem, ahol a tegnapit abbahagytam. Reggeli kávéfőzés és boltba menés (friss pékáruért) után megreggeliztünk és Zsu elröpített a beszállóhelyhez, a Presceny-záráshoz. Látszott, hogy a reggeli pára szépen oszlik és fölötte kellemes napos-felhős égbolt vár, azaz ma is szebb idő lesz, mint amit jósoltak 😊
a Presceny-zárás alulról
A folyó gyönyörű volt és a táj is hozta a formáját. Szerintem ez a szakasz semmivel sem “csúnyább” a tegnapinál. Nyilván a Klausgraben az egy más jelleget adott az előző szaksznak, itt viszont gyönyörű a kilátás a környező hegyekre.
Nekem ez a szakasz ugyanolyan szép...
Technikailag azonban fokozódott a nehézség. A relatív magas vízállás miatt komoly hullámok alakultak ki a zúgóknál, ami folyamatos odafigyelésre kényszerített. Nem sok nyugis szakasz volt, de azért előfordult. Olyankor tudtam kicsit lazítani és fényképezni is. Wildalpenhez közelítve a nehézség szinte konstans WW II volt, egy-egy WW II+-os rövid szakasszal.
Nagyon figyelni kellett, mert a mai vízállás mellett nem látszottak ki a kövek, de ott voltak közvetlenül a víz alatt és sokszor nem sokon múlott, hogy el tudtam manőverezni mellettük. Pontosítanék: volt egy eset, ahogy csúnyán benéztem egy kő mögött egy még nagyobb követ és ráfutottam, mely eredményeként egy pillantig fennakadtam, a következő másodpercben pedig máris fürödni mentem 😊 Bosszantó hiba, mert nem a legnehezebb helyzetekben történt… mindenesetre jól esett a Salza kellemes vize (nem volt nagyon hideg, kb. 18 fokra saccoltam). A hosszú neoprén ruhában nem igazán éreztem sem hideget, sem ütést. Csak próbáltam visszakászálódni a hajóba, mert a rapid még bőven nem ért véget, így kb. 10-12 km/h-val csorogtam közben és jöttek a hullámok is. Azért eléggé gyorsan összeszedtem magam, picit félreálltam felszerelést igazítani és nyomtam tovább, mintha mi sem történt volna.
Innentől ha lehet még jobban figyeltem a meglapuló kövekre és áldottam az eszem, hogy mára nem tettem be a szkeget. Nem is volt több ilyen helyzet, pedig Wildalpen előtt azért egyre nagyobb zúgók érekeztek sorban (meg is telt párszor a Safari és ültem benne, mint a fürdőkádban, de 10-20 másodperc után szépen kiürült) majd a kemping előtt közvetlenül jött a szlalom pálya, a mai nap legizgalmasabb száz méterével.
Valahol a Salza középső szakaszán...
Előtte kikötöttem újra megszemlélni, memorizálni mielőtt nekimentem. Nem volt gond, simán lejöttem a kitalált útvonalon. Klassz volt, gyönyörű volt a folyó tiszta vize és szívem szerint mentem volna tovább Palfau felé, de tudtam, hogy ma még van egy kis utazás Annabergig a következő szállásunkig és a csajokat sem szerettem volna megváratni, így kiszálltam. Nem is baj, ez garantálja, hogy biztosan vissza fogok jönni ide a Wildalpen – Enns-torkolat szakaszra. (No, meg itt hagytam két geoládát is – köztük a Hochtort – ami újabb motivációt fog jelenteni).
Elnyeltek a habok :-)
Összességében – bár ismertem korábbról a Salzát, de most is meggyőzött, hogy ez egy csudaszép folyó és érdemes gyakrabban felkeresni, főleg ha egy kis vadvizezésre vágyik az ember. Ez még pont az a folyó, amit a mi felfújható Gumotex hajóinkkal végig lehet járni. Igaz a nyitott hajók itt szenvedni fognak, mert hamar megtelnek vízzel. Emiatt vagy a spriccdeckes modellek vagy az alul nyitott típusok jöhetnek szóba. A Safari remekül teljesített!
Elsőosztályú kaland volt!
Augusztus 1 - Egy fontos etap az Ipolyon
Mára egy Ipoly túrát terveztem Zsuzsival, melyre Bal3 barátunkat is elhívtuk, sőt az utolsó pillanatban a Veronika-Bengegúz páros is csatlakozott hozzánk, akiket személyesen ezen a túrán volt szerencsénk megismerni. Mivel öten voltunk, három hajós bevetés lett belőle: egy Thaya, egy Safari és egy Solar kajak lapult a csomagtartónkban. A logisztikát leegyszerűsítettük: két autó a végpontokon: egy Vámosmikolán, egy pedig a jól ismert Ipoly híd alatt Ipolyvisktől északra (a múltkori emlékezetes túrát pontosan ott fejeztük be június 13-án). Ez nem véletlen: szeretem hiánytalanul lejárni a folyókat (már amelyiket megéri).
Az Ipoly Balassagyarmat - torkolat (Szob) szakaszán - a mai etap kivételével - mindenütt volt már szerencsém lecsorogni, emiatt nagyon kiváncsi voltam erre a részre.
Jellemző kép az Ipolyon
Nem indultunk korán: fél 11 magasságában raktuk vízre a hajókat. Normál vízállás mellett (Ipolytölgyes: 102 cm, 5.1m3/s vízhozamnál 23 fokos vízhőmérséklet) jó tempóban haladunk lefelé Visk felé. A déli hídnál láttuk, hogy egy népesebb csapat éppen vízres szállni készül. Ők egy szervezett túrán vettek részt és a Gumotex márka legkülönbözőbb modelljeit vonultatták fel: Baraka kenuk, Helios, Ontario raft, Palavák, stb. A mi hajóinkkal együtt egész komoly Gumotex márkabemutatót lehetett volna tartani... :-)
Szépen haladtunk, de nem kapkodtunk, ígyekeztük élvezni a természetet, jókat beszélgetve, fotózgatva. Szerencsére az Ipoly ezen szakaszán számos remek kikötőhely van, köztük árnyékosak is. Egy ilyennél álltunk meg röviden egy hevenyészett ebédre dél körül, de annyira kényelmesek voltunk, hogy ki sem szálltunk a hajókból.
Ebéd közben...
Tovább lapátolva megállapítottuk, hogy nagyon változatos a folyó: egyszer árnyas erdőben halad, máskor rétek mellett, utána magaspart fogja közre, sőt, volt ahol homokkő (?) fal meredt a folyó jobb partja felett (erre nem számítottunk!).
Alámosott homokkő (?) part...
Az egész túra alatt két helyen kellett átemelnünk: mindkettő duzzasztómű volt, betonlépcsővel, azaz mindkét esetben kultúráltnak mondható módon kivitelezhető az akció a jobb parton. Az egyik Szete (Kubánovo) előtt található, a másik pedig a Tésa mellett. Ez utóbbit az itt található geoláda miatt már ismertem korábbról. A folyón áthatolhatatlan torlaszok, keresztbe dőlt fák jelenleg nincsenek, így különösebb váratlan kalandok nélkül evezhető, akár kezdők számára is, de számoljatok egy-két kisebb rapiddal, kőgáttal, ami felett felgyorsul a folyó. Megéri fősodorban maradni, mert ott van esély arra, hogy nem akad fenn a hajó a köveken. Technikailag könnyű szakasz, kis odafigyeléssel minden gond nélkül abszolválható.
A Szete előtti duzzasztó alatt
A 102 centiméteres vízállás mellett jól hajózható az Ipoly, nagyon kevés ponton ért le a szkeg. Bő 22 kilométer után a vámosmikolai Rákóczi utca végénél található vízmércénél (betonlépcső) és pihenőhelynél (fedett asztalok, padokkal) kötöttünk ki és pakoltuk el cók-mókunkat, miután elhoztuk a Visk mellett hagyott autónkat.
Jó kis túra, gyönyörű környezetben
Össezségében egy nagyon klassz, változatos, csodaszép szakasza volt ez a folyónak, remek társaságban jól szórakoztunk és úgy gondolom, hogy senki sem bánta meg, hogy velünk tartott. A beszélgetést a letkési "Egy Falat" vendéglőben folytattuk. Szép vízitúrás nap volt! Erre a szakaszra megérné eljönni egy kellemesebb, színpompás októberi napon is...
A "díszes társaság"
Július 20 - a hazautazás napja, de azért még megbolondítottuk egy weltenburgi Duna-áttöréssel! :-)
Pénteken érkeztünk Frankyékhez a Bayreuth melletti Himmelkron nevű bájos kis faluba és ez bizony barátok között is 8 és fél órás autóút Budapestről! Öregszem és nem szeretek már ennyit egyben leautózni. Nem vagyok én állat! :-) A Regensburghoz közeli Bayerischer Wald nevű autópályaparkolóban kávénkat szürcsölve ötlött fel bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha meglátogatnánk a weltenburgi Duna-áttörést? Gyors ellenőrzés után a gugli térképen kiderült hogy az egy kb. 20 kilométeres kitérő a pályáról. "Az semmi!" - jegyezte meg Zsuzsi, mintegy megerősítve, hogy az elgondolásom helyes. No, így történt, hogy eljutottunk Weltenburgba és egy kellemes sétával felfedeztük a környéket. A Duna csak úgy rohant, elképesztő sodrása volt a víznek! Igazi csemege - gondoltam és ahogy a bencés kolostor felé sétáltunk egyre izgatottabb lettem: nekem ezt látnom kell vízről is! Elképzelhetitek azt az érzést, hogy ott van egy hajó a csomagtartódban, ott állsz egy csodás folyószakasz előtt és nem szállhatsz vízre, mert nincs annyi időkeret... Majd' meg ütött a guta!
Pazar egy hely, annyi szent!
Ahogy megpillantottuk az áttörés szűk, sziklás "kanyonját" már azon "törpöltem", hogyan tudnám ezt valahogy belezsúfolni a hétfői hazautazás napján? Illetve, hogyan kellene megoldani a logisztikát?
Végül Zsuzsi is beleegyezett, hogy induljunk el időben Frankyéktől a hazautazás napján és akkor simán belefér ez az 5-6 kilométeres nyúlfarknyi szakasz. Visszafelé meg kocogok egyet. Nagy kaland...
A szombati keresztelő és egész napos eszem-iszom után a vasárnapi Wiesent mindenkinek kielégítette kalandvágyát, így végül Zsu és Lillu is azt javasolták, hogy egyedül menjek az áttörésre és ők megvárnak Kelheim-nél, így nem kell kocognom a kocsihoz, a logisztika kipipálva.
Reggel 10 után már a Weltenburggal szemben található Stausacker falu csodaszép kavicsos partján készülődtem a vízreszálláshoz. Gyönyörű volt a Duna: a színe, a sodrása, minden.
Az áttörés egyik legszebb helyszíne...
Tudtam, hogy ez nem egy nagy sportértékkel bíró bevetés lesz, evezni a haladás miatt aligha szükséges, inkább csak a hajó irányítása céljából. Gyorsan csorogtam lefelé és kisvártatva felbukkant az ismerős épületkomplexum , a bencés kolostor. Tudtátok, hogy itt már 1050 óta főznek sört? Ez ugyanis a világ legöregebb sorfőzdéje is egyben. Hiába, tudnak ezek a bencések valamit! :-)
A bencés apátság épületkomplexumát gyönyörű helyre emelték - volt is jó pár árvíz azóta...
Nem kötöttem ki a kolostornál, hisz' 3 napja jártunk már itt, hanem haladtam tovább befelé az áttörésbe keresve azt szép kis kavicsos strandot, amit pénteken a túloldalról már kiszúrtam. Ott akartam kikötni fotózgatni, picit élvezni a hely szellemét. Meg is lett hamar, sőt később lentebb egy másik remek pontot is találtam. Látványos volt nagyon, hasonló élményt nyújtott, mint tavaly a Kazán-szoros az Al-Dunán, persze kisebb dimenzióban.
Ezt a "strandot" kerestem...
Sétahajóval is élvezetes lehet - de a kajakkal jobb, szabadabb életérzés :-)
Élményevezés volt ez is a javából és olyan gyorsan leértem Kelheimba, hogy magam is meglepődtem. A szoros felett, a Michelsbergen található a "Befreiungshalle" nevű impozáns neoklasszicista épület, melyet I. Lajos bajor király építtettett a győztes, Napóleon elleni háborúk emlékére 1813 és 1815 között. Ha tehetitek, látogassátok meg! Zsuzsiéknak tetszett!
A Befreiungshalle monumentális épülete
Kelheimben, nagyon szépen kitáblázott, kultúrált kikötési pont található (eltéveszthetetlen). A kurta, de élményben gazdag mini-vízitúra után jól esett egy kis ebéd a közeli olasz étteremben a még hétralévő nagyjából 7 órás út előtt...
A csajok!
No, most nagyon kedvet kaptam a Duna felső szakaszának bejárásához. Ez most feljebb került a bakancslistán :-) (Nyilván jobb lett volna, például Vohburgtól egy 20 kilométeres szakaszt evezni, de mára sajna ennyi fért bele).
Július 19 - Egy rég' várt kaland a Wiesenten - Franky barátommal
Ez egy olyan alkalom volt, amikor összekötöttük a kellemest a kellemessel: Franky barátomat kb. 1996 óta ismerem és rengeteg közös élmény fűz össze minket Németországból (Kastl majd a bayreuth-i diákévek). Bár a földrajzi távolság tetemes, bármikor találkozunk, pontosan olyan minden mint 17 éve, amikor hazaköltöztem Németországból.
Most egy megtisztelő és felelősségteljes feladatot vállaltunk el Zsuzsival: mi leszük, Frankyék kisfia, Tibi, keresztszülei. A keresztelőt a járvány miatt már többször elnapoltuk, de végre eljött ennek is az ideje.
Frankyt már sikerült megfertőzni a léghajózás "szörnyű" vírusával, így ő is legalább annyira várta a bevetést a keresztelő másnapján a Wiesenten, mint mi Zsuzsival!
Többek között ezért (is) éri meg Streitbergig menni / Neideck vár(rom)
A folyón sok szabály és korlátozás van, amit be kell tartani. Az egyik, hogy reggel 9 előtt nem lehet vízre szállni, valamint 17 óráig (egyes szakaszokon 18-ig) be kell fejezni a vízitúrát. Emiatt igyekeztünk minél korábban vízre tenni a hajókat. Végül 3/4 10 körül sikerült elstartolni a Pulvermühle nevű malom mellől (Waischenfeld alatt) és a terv az volt, hogy végighaladunk a "klasszikus" Wiesent túrán, azaz Streitbergnél szállunk ki, ami nagyjából 25 kilométeres etapot jelentett. (Sokan csak a Doos - Muggendorf szakaszon eveznek praktikus okokból).
Videokból és folyóleírásokból nagyjából tudtam, hogy mi vár ránk ezen a kis, sebes folyón. A technikai nehézség alapvetően WW I-es fokozat, talán egy-két helyen előfordulnak WW II-es zúgók is, de haladó kajakosoknak, kenusoknak kiváló ez a látványos folyó. Teljesen kezdőknek nem ajálom, pedig sokan jönnek ők is a bérelt PE kajakokkal, de borulnak is rendesen :-).
Az első 5-6 kilométer Doosig nyugodtabb szakasz, de természetileg szép és remek alkalmat nyújt arra, hogy az ember ráhangolódjon a folyóra...
"Ráhangolódunk" a Wiesentre
Összesen nyolc átemelésünk volt, de mindegyik németesen, példaértékű módon kitáblázva, kiépítve. A leghosszab cipekedés (kb. 300 m) Doosnál van, a többi csak néhány tíz méteres kis átemelés (általában malmoknál). Nem kell hozni a kiskocsit, ha csak nem valami rettenet nehéz hajóval érkeztek!
Szép a Doos előtti szakasz is...
Franky az új Solarját hozta, mi meg a Thayat. Meg kell jegyeznem, hogy a Solar könnyebb, a Thaya viszont stabilabb hajó, nem mintha gond lett volna az előbbivel... A két Gumotex nagyon gyorsan haladt, bőszen előzgettük a "konkurrenciát", amik jellemzően rövid, merev tesű bérkajakok voltak, többnyire kezdő, tapasztalatlan legénységgel. Figyelni kell rájuk, mert nem átallanak hülyeségeket csinálni :-)
Sachsenmühle: Itt is legurítottunk egy-egy rádlert...
A folyó Doos után begyorsul és gyakorivá válnak a rapidok, kisebb letörések, amik kifejezetten izgalmas perceket ígérnek. Természetileg végig gyönyörű a Wiesent völgye a megannyi vízimalommal, várrommal és középkori településsel! Egyedüli zavaró tényező hétvégén a sok bénáskodó vízitúrázó és a közeli hangos műút, mely a motorosok körében népszerű. Pozitívum azonban, hogy sok kocsma, vendégház és étterem található az útvonalon, így például majdnem az összes valamikori vízimalom vendéglátó helyként üzemel.
Várakozásaimat meghaladó sebességgel haladtunk Frankyékkel és remekül vettük az akadályokat, átemeléseket is.
Egy hangulatos, erdei szakasz, rapidokkal...
Gyönyörködtünk a kristálytiszta folyóban és a környékben, ami már évek óta egyik kedvencem még Bajorországon belül is. A Fränkische Schweiz (Frank Svájc) véleményem szerint az egyik legszebb és látnivalókban leggazdaabb tájegység Németországban. Annyi látnivaló van, hogy évekig itt kellene élni ahhoz, hogy az ember nagyzolás nélkül mondhassa el magáról, hogy ismeri a környéket.
Muggendorf - hangulatos sörkert - Frankyvel, a Bud Spencer klónnal
Végül 16 óra magasságában kötöttünk ki Streitbergnél, miután abszolváltuk a legizgalmasabb zúgót.
Ismét felejthetetlen kalanddal lettünk gazdagabbak! A túrát az egyik klasszikus vendéglőnél zártuk, ahol lecsúszott egy-két rádler, fagyis kávé és hasonlók :-) Köszönet a vendéglátásért, Franky! Pusszantás!
Kilátás az étteremtől - ezt szívesen elnézném a nappaliból is :-)
Július 15 - csak egy kis munka utáni kiruccanás két kollégával a Velencei-tóra
Az elmúlt hónapokban otthonról dolgoztam, kollégákat még messziről sem láttam. Nincs ez jól, ezért eldöntöttük, hogy ennek az állapotnak véget vetünk és szívesen fogadtam el az invitálást a Velencei-tóra. A Thayat tettem be, abban ketten elvagyunk, a harmadik kolléga pedig SUP-ozik, így ő hozta a "deszkáját".
Szép sport a SUP
A Szúnyogszigetnél szálltunk vízre, pontosan ott, ahol május 17-én és behatoltunk a nádaslabirintusba. Klassz volt! Onnan a Cserepes-sziget megkerülésével kikötöttünk Gárdonyban egy frissítőre, majd jókat beszélgetve és egyet kerülve visszalapátoltunk a kezdőpontra. Nem jött össze még 9 kilométer sem, de ma (sem) ez volt a lényeg! Végül a halászcsárdában kötöttünk ki egy-egy remek halászlére...
Remek kis este volt!
A "nádaslabirintus"
Július 5 délelőtt: még egy utolsó kis ráadás: a Mreznica szurdokvölgye!
"Vízitúrázó pályafutásom" egyik meghatározó élménye volt tavaly a rövid, de annál kalandosabb Mreznica szurdokvölgy. Anno egyedül voltam a vízreszállás után és az egész út alatt senkivel sem találkoztam, csak a vad, de ámulatba ejtő természettel! Idén picit másképp volt: szezonban jöttünk, így már a beszálló helynél legalább 6-8 autó sorakozott, melynek jelentős része - legnagyobb meglepetésemre - magyar rendszámú volt. Belefutottunk egy szervezett túrába! Sebaj!
Az elindulás utáni pillanatok
A készülődésnél megvártam, míg a népes, honfitársakból álló csapat elstartol. Mindenképp egyedül akartam lenni ismét kedvenc helyemen, így kivártam. Szerencsére nem tartott soká, hogy eltűntek a raftok a kanyarban... Miután kigyönyörködtem magam a beszállónál található letörésekben és a völgy szépségében elindultam én is a szurdokba. A kis, öt kilométeres út elején máris "beköszön" a szurdok a legnagyobb vízeséssel! No, itt máris utólértem a vidám, de emiatt nagyon hangos csapatot. Élvezték a szurdok adta lehetőségeket és ugráltak a 7-8 méter magas vízeséről. Rájöttem, hogy nem lesz jó taktika a kivárás, hanem pont fordítva kell csinálni: mihamarabb megelőzni őket! Ez itt bejött.
A vízesés a "szakállas" sziklákkal - nem semmi hely
Átemeltem a vízesésnél (egyetlen szükséges átemelés ma), lőttem pár képet az ismert helyről és indultam is tovább habozás nélkül. A következőkben már teljesen egyedül voltam és nem találkoztam a kikötésig egy árva lélekkel sem. Hurrá, ennek így kell lennie...
...nem is kommentálnám :-)
Ez a szurdok valami fantasztikus! Változatos, szemet gyönyörködtető, ámulatból-amulatba ejtő, abszolút prémium kategóriás helyszín! Szép nyugodt folyó, de másfél-két méteres letörések (szerintem a legtöbb - ha nem mind - megoldható átemelés nélkül), de a gumikajakokkal (tavaly a Thayaval, idén a Safarival) kis bátorsággal és odafigyeléssel le lehet rajtuk jönni. Nem akarom tovább ragozni a témát, beszéljenek helyettem a képek és a hamarosan készülő video! :-)
Kristálytiszta karsztfolyó
Méltó befejezése volt ez a kis másfél órás bevetés ennek a remek 9 napos horvátoszági nyaralásnak! Zrmanja, Adria, Mreznica, mind-mind felejthetetlen helyek, kalandok!
Fényképalbum és a tavalyi
Július 4: Nincs vége a horvátországi kalandoknak! A következő állomás a Mreznica!
Megosztom veletek egyik "titkos", kedvenc folyómat, a Mreznicát
...a tegnapra tervezett Mreznica túrát egy Zrmanja felsőszakaszra cseréltük az időjárás miatt. Ettől függetlenül estére megérkeztünk Belavićibe, ahol a korábbi harminc fok helyett nagyon kellemes 20 fokos hőmérséklet várt. Megvacsoráztunk az általunk tavaly megismert és megszeretett Camp Slapicban vacsoráztunk, mely erős száz méterre van a szállásunktól. Kitűnő hely: elfogadható árakon óriási adagok és ízletes ételek. A két fős tál egy négy fős családnak is elég lenne! Béke és nyugalom honolt Belaviciben, pont emiatt jöttünk ide.
A kemping standjának egy részlete...
Reggel nem rohantunk, mivel a mai szakaszt tavaly már bejártuk és tudtuk, hogy kb. mennyi időt fog igénybe venni Dobrenici-ből lecsorogni az említett kempingig. Ritka, hogy egy kirándulást megismétlünk, de Mreznica ezen szakasza a szívünkbe lopta magát.
Dobreniciben a tavaly bevált helyen tettük vízre a Thayat és a Safarit. Részben emlékeztünk a zúgókra és letörésekre és bár volt egy-két hely, amit rögtönzéssel kellett megoldani, de összeségében flottabbul ment minden, mint az első bejáráskor. Bátrabbak is voltunk néhány helyzetben. A folyó most is csodás volt, nem okozott csalódást, sőt talán mivel picit több víz volt benne, könnyebben tudtunk lecsúszni egy-egy letörésen. Ami más volt e tavaly szeptemberhez képest, az a pezsgő élet a folyó partjain. 2019-ben szinte senki sem volt itt az idény végével, most ez másképp volt: fürdőzők, kajkosok, kenusok jelen voltak, de azért egyáltalán nem zavaró mértékben.
Ilyen letörések jellemzik a folyót (jó sok van :-))
A bő 20 kilométeres túrát 7 óra latt tettük meg , amiből 5 óra volt a mozgási idő, 2 órát pedig pihenéssel, fotózással, ebédeléssel töltöttünk. Isteni volt! A folyón alig van sodrás, nagyon nyugodt, egyedül a tizensok (most sem számoltuk) letörés jelenti a kívást és az izgalmakat, de pontosan ugyanez teszi élvezetessé, különlegessé ezt a gyönyörű karsztfolyót. A Zrmanjához hasonlóan viszonylag rövid folyó, mindössze 63 kilométer hosszú, Slunj-tól nyugatra ered és Károlyvárosnál a Kupa folyóba torkollik miután már egyesült a másik gyönyörű karsztfolyóval, a Koranával (mely szintén megérne egy misét! - jövőre?). A folyó teljes hosszában csodálatos, de a felső szakasz ritkán evezhető, ha sok víz van benne akkor a vadvízi evezések szerelmeseinek jelent komoly kihívást! Normál vízállás esetén a szurdok rész is bevállalható Primislje településnél vízre szállva. Ezt is leeveztem tavaly, de eről majd később esik még szó...
Van néhány csapat a környéken, akik ún. rafting túrákat szerveznek a Mreznicára, de őszintén szólva, akinek van felfújható kajakja vagy kenuja, annak teljesen felesleges ezekre benevezni, mert a folyó nagyon szelíd (normál vízállásnál). Az általunk bejárt szakasz szinte teljes hosszán vannak stégek, kikötésre, sátrazásra alkalmas helyek, rétek. Sok helyen gyönyörű házak és kertek mellett lapátoltunk el és csak lestünk, hogy milyen klassz lehet itt lakni. Egy-egy vendéglő, kávézó is útba esik, ha valaki nem készült csomagolt étellel. Az volt csak a gond ezekkel, hogy inkább "elegáns" helyek voltak, nem volt képünk a vízitúrázós szerelésünkben beülni...
Ma , ha jól emlékszem, két helyen kellett csak átemelnünk, a többi letörésen mindig találtunk olyan helyet, ahol le tudtunk "csusszanni" :-)
Zsuzsiék éppen egy letörést "abszolválnak" :-)
A túra végén a Belavici híd alatt áthaladva a jobb parton a kemping strandján kötöttünk ki, ahol enni-inni, fürödni is ideális. A halak itt nem ijedősek, 5-10 centiméterre is megközelítették a lábamat a vízben. Nem mellesleg pazar a hely! Már tavaly sem tudtam betelni vele, és idén is megcsodáltam...
Lillu strandol a kristálytiszta vízben
A logisztikát ezúttal nem vonattal (az is egy jó opció), hanem kerékpárral oldottam meg: 17 km, 240 szinttel. Bevállalható, sőt kifejezetten élveztem! Előnye, hogy nem vagy időponthoz kötve.
Kellemesen elfáradva, de ismét élményekkel tele feküdtünk le a kis faházban és nem kellett elringatni egyikünket sem :-) Jó volt újra itt lenni!
Ez az én világom, gyerekek!
Fényképalbum és a tavalyi
Újra a Zrmanján! Egy nem tervett vízitúra...
Július 3-án már a Mreznica partján fekvő, kedves kis településen, Belavićiben volt fogalásunk: egy kis apartman egy öreg faházban. Szeretem az ilyen rusztikus helyeket, tavaly szemptemberben is egy hasonlóban szálltunk meg:
Ez itt NEM a reklám helye :-)
Eredetileg reggel elindultunk volna a Mreznicára, hogy ott vizitúrázzunk egyet még aznap, de volt ezzel a tervvel egy kis bökkenő: az időjósok komoly mennyiségű esőt mondtak elég magas valószínűséggel. Magyarul: tutira "azzá" áztunk volna. Ehhez nem volt kedvünk, így "enyhe" program módosítással inkább megálltunk újra a Zrmanjánál, mert oda meg ragyogó időt mondtak, ami be is jött ezúttal! Néha el kell engedni dolgokat és alkalmazkodni az új helyzethez... (Darwin is ebben hitt).
Arra gondoltam, hogy a Zrmanja felső szakaszát most már tényleg magányosan egy kicsit más szemmel is bejárom. Őszintén szólva "picit" hajtott a kalandvágy! :-)
Mit ad Isten, megint pont háromnegyed tíz körül estünk be a Raftrek-es csapat bázisára. Mondom, váltok egy nemzeti parkos jegyet és elindulok. Naivitás volt... Lillu ugyanis kitalálta, hogy ő is jönne. A Martin nevű srác, akivel Lillu a múltkor is egy hajóban ült, elvállalta ismét. Befizettem hát a kiscsajt... mert jó apa vagyok! :-)
Martinnal...
Igyekeztem minél gyorsabban összekészíteni a felszerelésemet és elstartolni, hogy egyedül lehessek a folyón. Négy napja jártam itt utoljára, sok mindenre emlékeztem, de új dolgokat is megláttam, amik múltkor nem tűntek fel. Más szemmel néztem a folyót és a környezetét. Élveztem a magányt, a rapidokat és letöréseket és azt a gyönyört, amit ez a folyó ad. Mindegyiken szép sorban hibátlanul lejöttem. Egy látványos helyen végül majdnem utolértem egy másik csapatot, de ott megálltam és felmásztam egy remek kilátással bíró sziklára, ahonnan készítettem néhány "giccses" fotót :-)
Egyik barátom szerint ez egy "giccses" festményre hajaz...
A másik irányba nézve sem "gyenge" a kilátás, már ezért a képért megérte visszatérni ide...
Közben olyan szél kerekedett, hogy a partra vonszolt léghajómat egyszerűen felborította és befújta a vízbe, aztán meg újra talpra állította. Szerencsére nem történt semmi gond. Kimentettem a Safarit :-)
Kisvártatva befutottak Lilluék is. Pár letörést együtt tettünk meg, majd újra leváltam a csapatról. Így ment ez innentől a végéig: csak percekre találkoztunk, összemosolyogtunk és ki-ki ment az útjára...
Az 5 méteres utolsó vízesést is stabilan vette a Safari. Jó volt újra itt lenni és bizony jól csúszott a kiszálló helynél a helyi hamburger is (csevapcsicsa húspogácsa, pita, ajvár - nem éppen a mekis verzió). Nem szoktam visszajárni szinte sehova, mert mindig új helyeket, élményeket keresek, de a Zrmanja kivétel! Ide szívesen jöttem vissza és még remélem fogok is. Vannak prémium helyek, amik megérdemlik a figyelmet. Ez egy olyan. Garanciát vállalok rá :-)
A kikötőponton a már ismerős látvány fogadott - nem tudom ezt megunni
Ugljan és Pašman szigetek - egy kis tengerparti "lötyögés"
2020.07.02 – Pašman-sziget – Pašman településen parkoltunk egy kis tengerparti kávézó előtt. Itt sem volt sok turista, ahogy másutt is pangás van. Még jelentősen érződik a korona vírus miatti visszaesés. Pašmantól délre szigetek egy kis sora húzódik: Muntan, Mali Dužac, Veli Dužac és a picike Čavatul. No, én ma ezeket kerülgettem meg és élveztem a csodaszép tengert. Szép élmény volt!
Szépen sorakoznak a szigetkék...
Örömevezés a sziget között
2020.07.01 – Ugljan-sziget – Sabuša strandok. Geocachinggel foglalkozók tudják, hogy évek óta van egy geoláda a Kis-Sabuša strandon. Mi úgy döntöttünk, hogy a hajót és minden egyéb strandoláshoz szükséges holmit jól felpakoljuk az Eckla beachrolly-ra és szépen levonulunk a Nagy-Sabuša strandra. Ida tilos behajtani, de legalább szép aszfalton lehet leballagni. Onnan hajóztunk át Zsuval a másik strandra ládázni és persze csobbanni egyet. Legalább 30 fokos volt a víz a kis zárt öbölben.
Ha már Zsuzsi is bemerészkedik, akkor nem lehet hideg a víz :-)
Olyan kristálytiszta volt a víz hogy látni lehetett az alját és a halakat. Szép hely, megérte elmenni oda.
A Kis-Sabusa elrejtett strandja - az ott középen a mi kis Thaya hajónk :-)
2020.06.30 – Ugljan-sziget
Három napot töltöttünk az Ugljan- és Pašman-szigeten és minden nap volt egy kis vízreszállás. 30-án a Preko-nál található Galovac-szigetet kerülgettük körbe, amely a Ferences kolostoráról híres. Az épületbe tudommal nem lehet bemenni, de okunk sem volt rá, ellenben szép légifelvételt készítettem a szigetről.
Galovac sziget, ahogy a madár látja...
Zrmanja - Grand Canyon, Colorado, Winnetou földje…
2020.06.27 - szombat: ismerkedés a folyóval
Már két éve sóvárgok a Zrmanja folyó után és mivel megnyíltak a határok, kapva-kaptam a lehetőségen, hogy elutazzunk családilag a régióba. Három napot szántunk a csodás folyó és környékének felfedezésére, mielőtt tovább utaztunk Pasman szigetére.
Szombaton, hét órás autóút után, kora délután meg is érkeztünk Ribnica faluba, a bázisunkra, de előtte persze megnéztük a híres 'Winnetou kilátást' a “Grand Canyonra és a Colorado folyóra”, mely pontosan útba esett. Természetesen ez csak Gojko Mitic féle Winetou film forgatásának helyszíne, de a kilátás és a folyó lenyűgöző. Teljesen lázba jöttem a látványától!
Itt tényleg lehet látványos filmet forgatni...
Már ma délutánra terveztem egy rövidebb evezést, mintegy ismerkedve a folyóval és a körülményekkel. A Zrmanja egy karszt folyó, mely a Velebit-hegységben ered és kb. 59 kilométer hosszan kanyarog, mielőtt a tengerbe torkollik (Novigrádi-tenger) Alapvetően két szakaszból áll: a felső, kicsit vadvizes jellegű szurdokban haladó, letörésekkel, vízesésekkel tarkított rész, mely nagyjából 11 kilométeren át evezhető, illetve a az alsó szakaszból, mely a Razovac víztározó gátja alól indul és a torkolatig tart. Ez utóbbi teljesen szelíd víz, szinte alig folyik.
Szombat délután a víztározó gátja alatt tettem vízre a Safarit és Obrovac településig kajakoztam.
vízreszállás a gát alatt
Ez csak egy 7 kilométeres etap és a Zrmanja “unalmasabb” részéhez tartozik, mégis lenyűgözött a kis szurdokvölgyben kanyargó, türkizkék színű, kristálytiszta folyó. Kis túrám során egy árva lélekkel sem találkoztam az egyetlen letörésig.
átemeltem a letörésnél
Az alatt viszont már hajózható a folyó, így egy-két kiránduló motorcsónak erejéig voltak mások is a vízen, de zavaró tömegről nem beszélhetünk. Óriási élményt és lenyugvást jelentett ez a kis két órás kaland a hosszú vezetés után. Kisímultak a ráncaim 😊
Obrovac egy kellemes kis falu. Nem sok minden van itt. Talán az egyetlen látnivaló egy kis várrom a központ felett. Nem a tömegturizmus centruma, éppen ezért végtelen nyugalom honol a Zrmanja kiépített partján. Megállapítottam, hogy a hétfői túránkhoz beszállóhelynek a folyó alsó szakaszára remek lesz.
A Velebit a hídról nézve (a víztározó felett)
Fényképalbum az első napról
2020.06.28 vasárnap - az igazgalmakkal teli felső szakasz
Vasárnap reggel már lázban égtem (alig bírtam kivárni amíg a lányok elkészülnek). Tudtam, hogy ez lesz itteni tartózkodásunk egyik fénypontja és persze voltak bennem bizonytalanságok, mivel sosem jártam még ezen a folyón és – bár felkészültem - (pont emiatt) sejtettem, hogy lehet egy-két “necces” helyzet, amit rögtönzéssel kell majd megoldanom. Tíz előtt 20 perccel érkeztünk meg Zegar mellé, ahol először a malomnál néztük meg a vízreszálló helyet. A terv az volt, hogy ezt a szakaszt egyedül evezem le a Gumotex Safarival és addig a lányok strandolnak a kiszálló pontnál, így a logisztikával nem lesz gond.
A vízreszálló hely környéke
Mivel ez a rész a Velebit Nemzeti Parkhoz tartozik, látogatói jegyet kell venni (70 kuna, ca. 10 EUR). Ezt a három itteni raft klub egyikénél lehet beszerezni, de az adott naptól függ, hogy épp melyiknél, mivel a koncesszió vetésforgóban működik. Fura rendszer. A malomnál lévő klubnál csak értetlenkedve néztek, hogy mit szeretnék, így tovább mentem és benéztem a Raftrek-esekhez. Ők nagyon barátságosan fogadtak, még azután is, hogy közöltem, nem megyünk velük kajakozni, hanem saját hajóval evezek és csak az np-s jegy kellene. Szerencsémre ők voltak soron és közölték, hogy nyugodtan parkoljak be hozzájuk az árnyas helyekre és természetesen használjam az ő vízreszálló helyüket. Mivel nagyon kedves és segítőkész csapat volt, rákérdeztem, hogy mikor indul a túrájuk. “20 perc múlva” – szólt a válasz. Érdeklődésemre közölték, hogy Lillunak és Zsunak összesen 60 EUR lenne a menet. Nagy dilemmában voltak a lányok, hogy jöjjenek-e. Végül döntöttek és jöttek! A 10 EUR np-s jegyet így el sem kérték tőlem, mondván, hogy így én is a csoporthoz tartozom, de bármikor előre mehetek vagy lemaradhatok. Ez tetszett. A hab a tortán az volt, hogy kompresszorral kb. 10 másodperc alatt felfújták a Safari összes kamráját. Igen! Azt hiszem ezt hívják profi vendéglátásnak. És ezzel még nem volt vége…
itt-ott egy-egy rapid...
Tudtam, hogy Zsuzsiék elindulása csúszni fog (eligazítás, felszerelések kiosztása, miazmás), így elstartoltam egyedül, mondván, hogy majd utolérnek. Már a beszállásnál magával ragadott a folyó! Utoljára tavaly a Mreznicán éreztem hasonló “paradicsomi” gyönyört. Nyugisan indul a folyó, kisebb rapidok, egy-egy letörés jellemzi, de végig páratlan környezetben, fák között halad és ma volt benne elég víz. Itt-ott megálltam gyönyörködni és jelen lenni, átérezni a helyszín varázsát. Húztam az időt! Háromnegyed óra múlva végül utolért a csapat és onnan többé-kevésbé együtt haladtam velük, sokszor lemaradozva, mert alapvetően magányos farkasként szeretem élvezni az ilyen helyeket. WW I-es fokozat jellemzi a folyót egészen a Krupa – Zrmanja összefolyásig. Onnantól indul a ‘rock ‘n roll’, melynek nyitánya a ‘Veliki buk’ magas, 11 méteres vízesése. Itt természetesen átmelés szükséges, mely a bal parton probléma mentesen eszközölhető. Gyönyörű a kilátás fentről a lezúduló vízre. A hely lélegzetelállító!
Lenyűgözött!
A folyó következő szakaszán folyamatossá válnak a rapidok, nagyobb letörések, melyek közül kettő WW III fokozatú, a többi sima liba (legfeljebb II). Végül mindegyiket bevállaltam a Safarival és óriási élmény volt! Ha egyedül lettem volna, minden esetben külön-külön meg kellett volna vizsgálnom a letöréseket, hogy hol lehet lejönni. A csoportal haladva viszont egyszerű volt a dolgom: követni a helyismerettel rendelkező vezetőket. Ez nagyon jól jött a Zrmanja első bejárásánál, mondhatnám úri dolgom volt! Még a nagy vízesésnél is segítettek a hajóm átemelésében, ami már-már túlzás volt, de Zsuzsiék miatt félig-meddig vendégként kezeltek, ami viszont kifejezetten jól esett!
A víztározó előtti híd felett található a hivatalos kiszállási pont (tábla jelzi). Itt kötelező kikötni a strandnál, mivel a híd alatt már tilos az áthaladás. Ezt megelőzően az utolsó nagyjából két kilométeren már nyugodt a folyó, kellemes levezetés az izgalmas szakasz után. Egyetlen nagyobb letörés van, egy kb. 5 méteres vízesés formájában. Átemelhető ez is, de a Safarival bevállaltam. Jó, hogy nem néztem meg lentről előtte 😊 így akkor tudtam már csak meglepődni, amikor már lefelé estem… Egyedül lehet, hogy átmelés lett volna a dologból…
az a bizonyos 5 méteres vízesés...
Összességéban a Zrmanja ‘vadvizes’ szakaszáról csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Tudtam, hogy jó lesz, de még annál is jobb lett! Örültem annak, hogy a lányok is részesei lehettek ennek a csodának és végül azt mondom, hogy első bejárásnál jól jött a helyismerettel rendelkezők segítsége. Másodszor már valószínűleg egyedül is le mernék menni a csajokkal vagy barátokkal. Most ódákat tudnék zengeni a víz színéről, tisztaságáról, az élővilágról meg a környezetről, de ezt a fotókra és a hamarosan készülő videóra bíznám 😊
ezt itt a strand :-)
Délután még órákig stradoltunk a kiszállási pont melletti csodás partszakaszon. Itt van minden: WC, büfé, kávézó, étterem, kemping, parkoló, száz méterrel lentebb csodás vízesések a Berberov buk (hasonló a Krka Nemzeti Parkhoz, azzal a különbséggel, hogy itt nincs tömeg és nem kerül semmibe 😊)
másutt ilyenért sorba állnak meg fizetnek az emberek... Itt meg csak úgy van...
A napot egy kis geoláda kereséssel zártuk a Velebit-hegységben: meglátogattuk a Winnetou film forgatási helyszíneit. Nagyon nagy élmény és kontraszt volt a délelőtti látvánnyal szemben. Az ilyen napok miatt éri meg élni! Holnap a Zrmanja also szakaszával folytatjuk a folyó bejárását.
Szintén filmforgatási heylszín - nem meglepő módon
2020.06.29 hétfő - a nyugodt, de lenyűgöző alsó szakasz: Obrovactól a torkolatig és onnan tovább az apartmanunkig, Ribnicáig
Mára hagytuk a nyugodt, de látványos alsó szakaszt. A beszállóhely egyértelmű volt: ott tesszük vízre a Thayat, ahol tegnapelőtt kiszálltam a Safarival. Ott van parkoló és a kiépített parton szépen, kultúráltan lehet vízre szállni. Némi gondolkodás után már tegnap eldöntöttem, hogy egy hajóval megyünk. Egyszerűbb, gyorsabb megoldás, mint külön-külön evezni. Jó lett volna minél hamarabb indulni (szivem szerint reggel 5-6 körül mentem volna), de a családdal végül háromnegyed tízkor startoltunk el Obrovácból. Reggel még kellemes hűvös van (20-22 fok), ami délre már harminc fölé kúszik, ráadásul délutánra mindig érkezik egy kis pofaszél is. A szurdokban nemigen van árnyék, emiatt kalappal, sapkával, naptejjel és sok-sok vízzel kell készülni.
Teljesen nyugodt (szinte) állóvíz
A folyó itt már egy nyugodt, szinte állóvíz, sodrással ne számoljatok! A hajóforgalom ma gyér volt, 5-6 motorcsónak és kirándulóhajó jött-ment, nem zavartuk egymás köreit. Obrovacról elindulva először még a településen folyik keresztük a Zrmanja, majd elmaradnak a házak és lentebb a hangulatos temető látható a vízről. Ezt követően egyre inkább szurdokszerűvé válik és az ember pici pontnak érzi magát a magas hegyek között kanyargó folyócskán.
Természetileg lenyűgöző ez a szakasz is, de teljesen más jellegű, mint a Felső-Zrmanja. Két helyen is kikötöttünk pihenni, strandolni és pár falatot enni. Találtunk árnyékos beugrókat sziklafalak alatt. Jól jött a hűsölés és a punnyadás! 😊
Árnyékba húzódva...
A szurdok utolsó kilométerei a leglátványosabbak, a torkolat előtti nagyjából két kilométer lélegzetelállító. A fotók talán visszaadják a hangulatot, de azt hiszem ezt a valóságban kell átélni…
Az utolsó kilométereken meredek ormok között kanyarog a Zrmanja
A mai terv az volt, hogy szépen kihajózunk a torkolaton a tenger felé (Novigrádi-tenger, valójában egy nagy öböl) és annak délkeleti végében egy kis átjárón keresztül eljutunk Ribnicára, ahol az apartmant béreltük. Így gyakorlatilag hazaevezünk és a ribnicai strandon pihenjük ki fáradalmainkat. Remekül működött az elképzelés. A felélénkülő szél, mely “menetrendszerűen” érkezett, felüdülést jelentett. A torkolat után is fújdogált még, de nem voltak zavaróan nagy hullámok és délkeletre fordulva inkább segítettek, mint hátráltattak. Pár órás pihenés és strandolás után végül bringára pattantam és visszakerekeztem Obrovacba. “Természetesen” a 32 fokos melegben mire van szüksége az embernek? Defektre! Nincs is annál jobb, mint a hőségben kilyukadt belsőt szerelni! Hozzárartozott ez a mai kalandhoz. Tíz percen belül megvoltam vele és száguldottam lefelé Obrovácra. A szerpentinen megnéztem még a várat és kisímultak a ráncok a homlokomon…
Ez is egy kalandos, de felejthetetlen nap volt! Csak ajánlani tudom mindenkinek a Zrmanja also szakaszát is. Nem, nem olyan, mint a Grand Canyon a Colorado folyóval, de hogy gyönyörű és itt van Budapesttől fél napi autóútra, azaz 600 kilométerre, az biztos! Ami meglepő volt: nem láttunk egyetlen vizitúrázót sem, csak az a pár motorcsónak jött-ment. Nem felkapott a hely, nincs tömegturizmus. Menjetek!
Csak ajánlani tudom. Gyertek!
Egy kis kedvcsináló video:
Egy kis szentendrei-dunai kajakozás magas vízállásnál - 2020.06.23
Mostanában ritkaságszámba megy, ha egy kicsit magas a vízállás a Dunán és pont mára esett az utóbbi hetek ezőzései miatt a tetőzés, így kapva-kaptam az alkalmon, hogy elmenjek egy kis munka utáni kajakozásra. Fel is dobtam a lehetőséget a "léghajósok" facebook csoportban, de egy árva lélek nem jelentkezett. Gondoltam sebaj, megyek egyedül is, mikor végül Bal3 barátom csatlakozott hozzám. Emiatt nem a SUP deszkát, hanem a Thayat tettem be a kocsiba a kis Ecklával egyetemben. Cipekedjen akinek két anyja van :-)
Végül a bogdányi strandra esett a választás, mint vízre rakó helyre, ami utólag is jó ötletnek bizonyult. Ott szinte bármilyen vízállás esetén ideális a parkolás, az előkészület és maga a vízreszállás is. Szép magas Duna fogadott bennünket. Már a látványától is lázba jöttem...
Ez a látvány fogadott Bogdányban
Gyors, rutinos mozdulatsor és pikk-pakk a vizen volt a hajónk. Elindultunk és haladtunk befelé a fősodor irányába. A GPS-re néztem és konstatáltam, hogy nagyon gyorsan haladunk, bőven 10 km/h felett. Szóltam is Bal3-nak, hogy ez így nem jó, túl gyorsan leérünk :-)
A Tahi feletti zátonyvilágba navigáltam hajónkat. Szeretem ezt a helyet, mert változatosságot kínál a főág jellegéhez képest. Múltkor (május másodikán) az alacsonyabb vízszint miatt csak be-be tudtam nézni ide, de végigevezni nem lehetett. Most aztán szabad volt a pálya! Bal3-mal egész jól bejártuk ezt a kis "szigetvilágot". Persze nem szigetek ezek, hanem zátonyok, nevük sincsen. Érdekes kis kígyó keletkezett a nyomvonalunkban. Klassz volt, izgalmas, hangulatos, de őszinte leszek: a nyomába sem ér a Szigetköznek szépségében, vadregényességében. Olcsó pótlék, de ne becsüljük le, mert ez viszont itt van kéznél, Budapestről nézve egy "köpésre", míg amoda jó két órás autóúttal lehet csak eljutni.
Fura volt összevetni a látottakat a május eleji emlékekkel. Nagyon más volt most, mintha egy másik helyen jártam volna...
Lefelé csorogva szép finoman átkormányoztunk a bal oldalra, mert a következő program a Kecskezátony-sziget kerülése volt. Elég egyértelmű volt a kis ág bejárata, de azért figyeltünk, mert éles szögben ágazik le és utána egy jobb kanyarral kerül párhuzamosba a fő ággal. Szép volt ez a rész és egy picit öböl is megbújik itt, idilli nyugalommal, csodaszép fákkal. Ez volt a nap fénypontja!
A nap fénypontja: a kis öböl
Innen visszatérve a fő ágba éreztük a sodrást. A Tahi-híd felett javasoltam, hogy hagyjuk abba az evezést, mert tengernyi időnk maradt. Így hagytuk, hogy a szél és az áramlatok játszanak a hajónkkal és forogtunk, mint a ringlispil. Beszélgettünk, hallgattuk a madárcsicsergést és a víz csobogását. Arra kellett csak ügyelni, hogy nehogy túlhaladjunk a leányfalui strandon :-) A strand alatti parkolónál van egy kis hajóállomás. Közvetlenül felette pedig egy murvás rámpa. Ott kötöttünk kis és az utolsó kétszáz métert a kis Ecklán húztuk. Mekkora segítség ez a kis kocsi. Szinte erőfeszítés nélkül lehet vele vonni a hajót az összes felszereléssel együtt. Imádom! Szép befejezése volt ez ennek a mozgalmas munkanapnak. Sose rosszabbat!
Egy felejthetetlen kajakozás az Ipolyon Zsuzsival és Bal3-mal
Ipolyhídvég és Ipolyvisk között – 2020.06.13
A felejthetetlen jelző ebben az esetben nem feltétlenül pozitív értelemben értendő és következőkben ki is fog derülni, hogy miért...
Szeretem a folytatásos regényeket és így vagyok a folyók egyes szakaszaival is. Sokszor alig várom a következő epizódot! Vannak folyók, amiket érdemes végigjárni és persze olyanok is, amiket felesleges, mert a rá fordított időt, energiát sokkal szebb vizeken is el lehet tölteni. Az a típus vagyok, aki nem jár végig egy folyót egyben, a második leevezett nap után általában már másra vágyom: változatosságra. Olyankor már inkább egy gyalogtúrán, hegymászáson vagy bringázáson jár az eszem. Emiatt az Ipolyon a Balassagyarmat – Szob szakaszt sem egyben szerettem volna végigevezni, hanem szakaszokra bontva. Legutóbb március 8-án kajakoztam ezen a folyón a SUP deszkán, azon a bizonyos emlékezetes túrán, amikor a magas vízállás miatt minden zsilip nyitva volt és minden akadályt a mederből kilépve a mezőn tudtam kikerülni... (lásd az akkori blogbejegyzésemet lentebb) Már akkor tudtam, hogy ezt folytatni akarom. Ez az a fajta folyó, amit érdemes végigjárni és nem csak azért, hogy elmondhasd magadról, hogy megcsináltad és kipipáld a bakancslistán, hanem az élményért, a kalandért, az emlékezetes pillanatokért, a gyönyörért!
A folytatáshoz a mai napot néztem ki. Az időjósok délután 3 órától már záport, zivatart jósoltak, ezért reggel 9 körül szerettem volna elindulni és koradélután végezni. Tudtam a vízállásból, hogy a folyó sebességével nem lesz gond. Gyorsan fogunk haladni.
Ezúttal Zsuzsi és Bal3 barátom is velem tartottak. Szegények még nem tudták mire vállalkoznak, ahogy én sem...
Szinte pontosan ott tettük vízre a kajakokat (Gumotex Thayát és a Safarit), ahol márciusban befejeztem a túrát. Anno Drégelypalánkról vonatoztam vissza Balassagyarmatra, de most logikusabb volt a szlovák oldalon Ipolyhídvégről indulni, mert ott közelebb van a folyó. Konkrétan 20 méterre a házaktól. A másik autót Ipolyvisk északi csücskében deponáltuk. A logisztika így kipipálva.
A folyó is mutatta az elmúlt napok esőzéseit: erős volt a sordrás és a hordalék barnásra festette a vizet, noha ettől még csodás volt az Ipoly és az azt körülölelő táj is.
Szép kulisszák
Némi előkészületek és a hajók felpumpálása után elindultunk és alig haladtunk pár száz métert, amikor a kis gyaloghídnál máris át kellett emelni. Ez ugyan sima ügy volt, de a következő 15 kilométeren pontosan 9 újabb átemelésre volt szükség, bedőlt fák által kialakult torlasz miatt. Ez elképesztően sok időt és energiát vett igénybe, nem beszélve arról, hogy szinte sehol sem volt normális kikötési lehetőség, hanem a legtöbb helyen méteres partfal meredt, melyen túl csalános aljnövényzet, kidőlt fák és hasonlók ígyencségek vártak. Mindegyiknél keresni kellett a túloldalon a vízreszállás lehetőségét, a hajókat át kellett cipelni a sisnyán vagy épp egy mezőn. Ezt tetézte, hogy a déli órákban már rekkenő hőség volt, kb. 30 fok és napsütés aszalt minket. Az első tizenöt kilométert kereken öt óra alatt tettük meg, ami 3km/h átlagot jelent. A folyó sebességéhez képest ez nagyon szerény, ugyanis simán lehetett 7-9 km/h sebességgel haladni – már ameddig nem jött egy újabb akadály. Az Ipoly nagyon gyors volt és technikás, kanyargott mint egy kígyó.
Kanyarog, mint a kígyó...
A sok cipekedés és a kemény terep miatt nagyon elfáradtunk, ezért pihentünk, ebédeltünk és gyönyörködtünk a természetben. Az egészet azért picit beárnyékolta a csaláncsípésektől duzzadt bőr és a sajgó lábszárak. Eléggé kettős érzelmek kavarogtak bennem: az zavart legjobban, hogy fogalmunk sem volt, hogy vajon hány átemelés jön még? Mert, ha sok, akkor nem fogjuk tudni végigcsinálni ezt a túrát! Egyszerűen „megfingunk”. Azt csodáltam mindvégig, hogy két társam, Zsu és Bal3, minden zokszó nélkül végigcsinálták ezt a tortúrát. Még viccelődni is támadt kedvük: olyanokat mondtak, hogy „remek ez a Mikulás Tours”, mert igazi kalandtúrákat szervez és hogy ezt ők nagyon élvezik. Két szerencsénk volt: egyrészt a beígért égi áldás nem érkezett meg. Még csak nyoma sem volt annak, hogy az időjárás rosszra fordul. A felhők ugyan megjelentek és a szél is feltámadt kicsit, de ennek csak örültünk: árnyék lett és egy kis frissítő légjárás hűtötte izzad testünket. Másrészt a relatív korai indulás miatt bőven volt még időnk sötétedésig...
A cipekedés sokat kivett belőlünk...
A továbbiakban történt egy kis baleset: az egyik kidőlt fa kikerülése során Zsuzsi, aki egyedül ült a Safariban, egy apró, de végzetes hibát, vétett: a fa ágaiba beakadt az evezője és ahelyett, hogy elengedte volna, megpróbálta kiszabadítani. Ezen igyekezete közben hajója megbillent, majd egyszerűen beborult a vízbe, amit az ár a folyáshoz merőlegesen fekvő fához nyomott. Ő pedig egy ágba kapaszkodva próbálta helyben tartani magát. Bal3-mal másodpercek múlva ott voltunk és megkezdtünk a mentést. A helyzet nem volt rózsás, de a csapatmunka remek volt: Gábor stabilizálta a Thayat egy fába kapaszkodva, amíg én Zsuzsinak segítettem, hogy bemászon a hajónkba. Ezt követően sikerül megfordítani a felborult Safarit. Konstatáltuk, hogy minden felszerelés a helyén maradt, mivel akkurátusan mindig mindenünk rögzítve van. Egy akrobatikus mozdulatsor után – a kissé sokkos Zsuzsi – átugrott a Safariba megkapta Bal3 evezőjét és leengedtük őt a folyón az akadály mögött. Az evezőjét még láttuk lefelé úszni az árral. A Thayaval is sikerült ellavírozni a kidőlt fa mellett és elindultunk Zsuzsi után. Evező már csak nálam volt, Gábor legfeljebb drukkolni tudott... Nagyjából ötven méterrel lejjebb Zsu összeszedte a saját evezőjét és úgy tűnt, hogy minden rendben van. A folyó sordásra ezen a szakaszon nagyon nagy volt, limányok, visszaforgók és (kikerülhető) akadályok mindenütt. Nem kezdőknek való pálya ez! A fentiek és pszichológiai okok miatt hamarosan úgy döntöttem, hogy ülésrendet változtatunk: Zsu átült elém a Thayaba, Bal3 pedig a Safariba.
Zsuzsi ügyesen vette az akadályokat a Safarival
Tesmag előtt végül megszűntek a torlaszok, a folyó továbbra is kanyargott, de legnagyobb örömünkre már csak két olyan akadály volt, amit ügyeskedve ugyan, de a hajót nem kiemelve leküzdöttünk (ezeket videon dokumentáltam). Korábban ilyen helyeken is átemeltünk volna, de nem volt már energiánk ehhez, így inkább alternatív megoldásokat kerestünk és találtunk. A leleményesség néha eredményesebb a nyers erőnél. A szükség pedig nagy úr!
Tesmagot elhagyva a folyó kiszélesedett, lelassult és erezhetővé vált, hogy közeledünk az Ipolyság előtti duzzasztóműhöz. Ezzel együtt kis csapatunkban is lenyugodtak a kedélyek, kisimúltak a ráncok :-)
A műtárgynál természetesen átemelés várt ránk, de az már nem olyan volt, mint az előzőek: itt már betonlépcsőn, kultúráltan lehetett végrehajtani a feladatot. Nem volt csalán, magas partfal és egyéb nehezítések. Picit szusszantunk, megmosakodtunk és a kiskocsira pakoltuk a hajókat. Nem cipekedtünk többet.
Ahol lehetett, használtuk a kis "Ecklát"
Ipolyság a folyóról is szép és van egy stég is kikötni, pihenni. A várost elhagyva teljesen más képet mutat a folyó: bár a sodrás itt is elég jó, de nem kanyarog annyira és széles a meder. Nincsenek már bedőlt fák és egyéb akadályok, ide már kezdők is nyugodtan jöhetnek. Cserébe viszont nem olyan vadregényes és technikás mint fentebb. Beszélgetve, nevetgélve és némileg megkönnyebbülve haladt a csapat tovább.
Itt már kisimultak a ráncok... (a víz a hordaléktól barnás az esős napokat követően)
Gyerket elhagyva bő két kilométer után megérkeztünk a mai utoló átemeléshez (tizenkettedik alkalom), de ez is csak egy duzzasztó volt, így itt is kiépített, rendezett körülmények vártak, melyek semmilyen kihívást nem jelentettek. Rutinból ment minden. A túloldalon lezúduló víz nagyon látványos volt. Figyeltük a halálos örvényeket, a vízhengert és konstatáltuk, hogy abba még belegondolni is szörnyű, hogy valaki oda - akarva vagy akaratlanul - bekerül.
Ide bekerülni végzetes következményekkel járhat... (soha ne próbáld meg!)
Már csak bő másfél kilométerre voltunk mai végcélunktól a 1567-es út Ipoly-hídjától, melyet még reggel megtekintettünk. Eredeti tervek szerint ott sátraztunk volna a mezőn egy facsoport által védett kis területen, de a mai kalandok, a sajgó lábak és egyebek miatt ettől most eltekintettünk és úgy döntöttünk, hogy egy ipolysági, kellemes pizzázás után hazafelé vesszük az irányt. Nekem leginkább egy kiadós tusolás meg néhány liter folyadék bevitele hiányzott a legjobban...
A történet tanúlságai:
1) Sosem viszek többet olyan folyószakaszra (tapasztalatlan) társakat, amit korábban nem jártam le vagy nem tudok meggyőződni arról, hogy nem lesznek előre nem kalkulálható kalandok.
2) Az Ipoly ezen szakasza extrém kalandvágyóknak vagy mazochistáknak való. Nem valószínű, hogy belátható időn belül újra jövök, bár a természet csodás volt, a folyó pedig kifejezetten izgalmas. Csak hát azok a fránya torlaszok és a csalánmezők baromira nem fognak hiányozni... :-)
A mai etap vége - kikötés a híd alatt
Az idei túraév előzményeit itt tudod olvasni: első rész (2020 január 6-tól 2020. június 6)